Felvételi előkészítő
A Fráter György Katolikus Gimnázium felvételi előkészítőt indít az általános iskolák 4. és 8. osztályos tanulói számára magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tantárgyakból. A foglalkozásokat a két tárgyból felváltva tartjuk.
Iskolanap Egerben
Az egyházmegye területén működő katolikus oktatási intézmények május 14-én, az egri Bazilikában tartották a tanévet lezáró iskolanapot.
Ternyák Csaba egri érsek az ünnepi szentmise homíliájában az örömöt, a boldogságot kereső emberre irányította figyelmünket. Kiemelte, hogy az öröm teljességét a hit tudja megadni.
Szörényi Levente volt a vendégünk
Május 18-án tartott vetített képes előadást az aulánkban
"Színház és történelem" címmel a
legendás Illés együttes tagja, zeneszerző, Szörényi Levente.
A rendezvény bevezetőjében énekkarunk szerepelt, utána az iskolánk tanárai és volt diákja alkotta Illés-emlékzenekar nagy sikerrel adott elő 2 számot a Fonográf együttestől.
Az állami támogatás közzététele
Az alábbiakban közöljük az intézményünknek juttatott 2008-as állami támogatás egy főre jutó értékét:
alapfok: 402 215 Ft/fő;
középfok: 386 257 Ft/fő;
kollégium: 622 294 Ft/fő.
Az állami hozzájárulás a teljes intézményi költségvetés 70,45 %-át fedezi.
A részletes kimutatás a csatolt pdf dokumentumban található.
NAVA-pont lettünk
Iskolánk csatlakozott a Nemzeti Audiovizuális Archívumhoz.
Az intézményen belül szabadon megtekinthetők a fontosabb TV csatornák archívált műsorai, a Mindentudás Egyeteme előadásai, 40 év játékfilmjei és régi filmhíradók.
Bővebben: itt