1956-os forradalom tiszteletére rendezett ünnepi rendezvénysorozat

on .

Iskolánk részt vett a Miskolc Város az 1956-os forradalom tiszteletére rendezett ünnepi rendezvénysorozaton.

Október 17-én, hétfőn ’56-os filmhéten a Művészetek Házában a 11. évfolyam megtekintette Mészáros Márta Napló apámnak, anyámnak c. filmjét és részt vett a Miskolci Egyetem oktatója által tartott rendkívüli történelem órán.

Október 21-e, péntek: A Csoda ’56 (Miskolc város középiskoláiból 1956 fiatal közösségi versmondása) A Szent István térre 92 diákunk vonult ki, akik részt vettek Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész vezetésével Petőfi Sándor: Nemzeti Dal c. versének közös szavalásán.

Verdi: Szabadság Kórusának előadásában Regős Zsolt karnagy úr vezetésével  a Fráter Kórus énekében gyönyörködhettünk.

Október 23-án, vasárnap Fandl Ferenc színművész betanításával, irányításával Fráteres diákok szerepeltek a Jelenetek az ’56-os miskolci történelemből c. előadásban. A szereplő diákok: Fodor Nikolett, Fodor Andor, Nedőczy Anna, Rech Bálint, Szilágyi Bulcsú Gyula 9.A osztályosok, Sedlák Fanni 9.B, Budai Amanda, Bercsényi Petra, Hardi Gergely 10.A osztályos, valamint Hegedűs Gabriella, Kahancz Kitti, Fandl Hanna, Kovács Dorottya 10.C osztályos tanulók.

Köszönjük a 8.A osztály, a 10. C osztály és a 9. évfolyam odaadó részvételét, Szegediné Polner Mária, dr. Molnárné Szabó Csilla és Bagyalné Kocsis Márta tanárnőknek az irányítását. Öröm volt látni és megtapasztalni, hogy a Fráteresek fegyelmezetten és türelemmel vettek részt a három órás péntek délutáni programon.

 

KÉPEK