Brüsszelben jártunk

on .

Ahogyan iskolánk végzős diákjainak minden évben lehetőségük nyílik ellátogatni Brüsszelbe, ez idén is így történt Pelczné dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő asszony támogatásával.

Április 10-én hajnal 1:30-kor indultunk útnak célba véve a Liszt Ferenc repteret. Onnan repülővel utaztunk egészen Charleroi-ba, ami kb. 2 órát vett igénybe. Ez idő alatt volt alkalmunk csodálni a tájat 11000 m magasból a felhők közül.

A reptérre érve már nagy szeretettel várt minket Ashley Sanborn (3 mikrobusz kíséretében), aki mind a két ott töltött nap alatt segítségünkre volt, vezetett minket és több érdekes információt is megtudtunk tőle egy-egy épületről vagy ottani kultúráról.

Brüsszel városába érve először lepakoltunk a szállodában, majd nekiláttunk a város feltérképezésének. Meglepő volt számunkra a különbség az itthoni és az ottani városok között. Ott mindenfelé macskaköves utakon járnak a gyalogosok és az autósok is, az utcák teljes szélességében végeláthatatlan üzletsorok várják az odalátogatókat. Ezt kihasználva mi is szinte azonnal lecsaptunk a csokoládé boltokra, hogy megkóstolhassuk a híres belga csokoládékat. Közben útba ejtettük a pisilő fiú szobor megtekintését is.

Mivel már mindenki megéhezett, így egy hatalmas adag sültkrumplival megtöltöttük a hasunkat, hogy újult erővel induljunk el a Parlamentáriumba. Ott különböző makettekkel, kiállításokkal, képekkel és hanganyagokkal digitálisan szemléltették számunkra a történelmi eseményeket különböző országokban. Mindannyian sok információval gazdagodtunk, és élveztük, hogy ilyen játékos módon tanulhattunk meg új dolgokat.

Az egész napos városnézés és az utazás fáradalmai már kezdtek kirajzolódni mindannyiunk arcán, így elfoglaltuk a szállást, aminek a Hotel La Madeleine adott helyet. Vacsorázni egy közeli étterembe mentünk, ahol 3 fogásos vacsorával vártak minket. Még az este tettünk egy nagyobb sétát a varosban, és megdöbbenve figyeltük, hogy a város ekkor kezd igazán életre kelni.

Másnap a hotelben elfogyasztott reggeli után célba vettük az európai parlament épületét, ahol Pelczné dr. Gáll Ildikó alelnök asszony tartott nekünk érdekes előadást a parlament rendszeréről és felépítéséről, illetve arról, hogy ő milyen feladatkörben mozog ott. Aztán bevezetett minket a parlament üléstermébe és elmagyarázta, hogy az Európai Unió országai hol és hogyan foglalnak helyett, miként bonyolítanak le egy ilyen ülést.

Ebéd után ismét útnak indultunk, hogy eljussunk az Atomiumba. Gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé az Atomium legtetejéről, belül pedig érdekes kiállításokat tekinthettünk meg.

Ezután meglátogattuk a Mini Europát. Az Európai Unió országainak mindegyikéből láthattuk egy-egy nevezetes épület kicsinyített mását, köztük a magyar Széchenyi Fürdőt is. Olyan érzés volt, mintha tényleg az adott országban, az adott épület mellett álltunk volna.

Habár mindössze 2 napot töltöttünk ott, mégis többnek tűnt a gazdag programoknak köszönhetően. Fáradtan de sok-sok csodálatos élménnyel gazdagodva ültünk fel a repülőre, hogy hazatérjünk Miskolcra.

Még egyszer szeretnénk köszönetet mondani alelnök asszonynak, hogy segítségével eltölthettünk 2 csodálatos napot Brüsszelben.

Orosz Petra

 

Brüsszel 024