Testvériskolánk látogatása

on .

Gimnáziumunk több mint 20 éve tart fenn testvériskolai kapcsolatot a passaui Leopoldinum Gimnáziummal. Évről- évre kölcsönösen meglátogatjuk egymást egy-egy diákcsoporttal. A látogatás mindig egy projekttéma keretein belül történik. Ennek a tanévnek a hittan, vallás a témája.

A passaui diákokat október 21. és 27. között láttuk vendégül. 13 diák és 2 kísérőtanár élvezhette a magyar családok vendégszerető gondoskodását. Az egy hét alatt nemcsak Miskolc és környéke nevezetességeit, szép tájait ismerhették meg. A projekttéma keretein belül részt vettek játékos hittan órán, prezentációt hallhattak a Miskolcon létező keresztény vallási felekezetekről, majd személyesen is meglátogattak néhány templomot. Ellátogathattak a Miskolci Görög-katolikus Püspökségre, ahol Orosz Atanáz püspök is fogadta őket. Kirándultak Egerbe, ahol a Bazilika és a Püspöki Palota látogatása mellett Eger más nevezetességeit is megtekintették. Hamar eltelt az egy hét. A vendéglátók és vendégek nagyon jól összebarátkoztak. A nagyon jó hangulatú búcsúest után másnap összeölelkezve, könnyes szemmel búcsúztak el egymástól a diákok. Tavasszal azonban viszont látják egymást Passauban.

Dr. Czapné Tóth Sarolta
projektvezető tanár

 

20171026 183650 COLLAGE