Jobb Veled a Világ

on .

20170622104847 11

 

javában zajlik a JObb veled a világ tehetségkutató

megkezdődtek a regionális döntők

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja tehetségkutató pályázatot indított általános és középiskolás diákok számára. A tehetségkutató pályázat célja, hogy a gyerekek pozitív élményeket előhívó, inspiráló, motiváló produkciókat mutassanak be, ismertessenek meg a közönséggel.

„Hisszük, hogy mindenkiben van valami, amitől boldogabb lesz a világ, és most lehetőséget szeretnénk biztosítani ennek megmutatására.” – nyilatkozta Bagdi Bella, az alapítvány elnöke, a program életrehívója.

„Jelentkezni olyan alkotásokkal – egyéni vagy csoportos produkciókkal – lehetett, amelyekkel a boldogság üzenetét terjeszthetjük a fiatalság körében, és felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy mindenki rendelkezik az öröm, az inspiráció, a boldogság továbbadásának a képességével, amitől jobb lesz a világ.” – tette hozzá a program fővédnöke Prof. Dr Bagdy Emőke, a Boldogságóra program szakmai kidolgozója.

Már zajlanak a regionális döntők, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei régióban a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégiumban kerül megrendezésre a válogató április 20-án.