Konferencián jártunk: 1918- A nagy összeomlás

Október 31-én a Parlament felsőházi üléstermében Tisza István halála centenáriumán emlékkonferenciát tartottak a korral és Tisza Istvánnal foglalkozó történészek. Ezen a programon iskolánkból hárman végzős diákok; Forgács Flóra, Szemán Acsád György, Dobai Márk, valamint Hernádiné tanárnő vettünk részt.

A köszöntő után Lázár János nyitotta meg az emlékkonferenciát, aki már ekkor megfogalmazta a szinte minden előadásban visszatérő nagy kérdést: Ha életben marad Tisza István, a forradalmak lezajlása után valóban lehetett volna fontos szerepe, ahogy a történelmi mítoszban ezt többen megfogalmazzák?

Ehhez kapcsolódóan vetették fel az előadók (többek között) az alábbi kérdéseket is:

Miért ölték meg Tisza Istvánt - amikor már nem is volt miniszterelnök? Kinek állt az útjában egy leváltott politikus? Ő a felelős a háborús vereségért? Magáért a háború kirobbanásáért is? Miatta, s nem a Tanácsköztársaság miatt lett számunkra büntetés a békediktátum?

A nyolc történész nyolc részletét elemezte a kornak, s benne Tisza szerepének. Számunkra érdekes volt, hogy a tankönyv néhány oldalnyi tananyagáról hány tanulmány, könyv, összefoglalás és elemzés született. Érdekes volt az osztrák nézőpont megismerése is.

A részletek helyett itt csak a legfőbb válaszokat osztom meg az olvasóval.

Tisza lett a háborús összeomlás megérzésekor a háború bűnbakja (a parlamentben is ő hangsúlyozta Károlyi szavait: a háborút elvesztettük). Tisza felelős a háborúért? A háború kezdetekor ő volt a miniszterelnök, s hetekig próbálta hátráltatni a hadüzenetet, hiszen tudta, a Monarchia még nem készült fel az egész Európa által elkerülhetetlennek gondolt háborúra. De nem dönthetett önállóan, hiszen a dualizmus rendszerében az uralkodói akarat volt a döntő.

A háború nagy részében ő a miniszterelnök. Akkor a háborús összeomlásért ő a felelős? Erős akaratú, felkészült, elveihez ragaszkodó politikus volt. Európa figyelt a szavára. Nyilván nem mosdatható fehérre minden döntése (bár a konferencián néha ezt éreztem), de annyi hatalma sosem volt, hogy a Monarchiával közös dolgainkban önállóan döntsön. Nem is beszélve a katonai stratégiáról, lépésekről. Azonban 18 őszére itthon már meggyűlölt politikus volt. A régi rend képviselőjeként könnyű volt a fejlődés, a haladás ellenfelének kikiáltani. Hiszen nem akart még általános választójogot adni (bár tudta, hogy ez a jövő útja), mert úgy érezte, akik e jogot megkapnák, nem képesek még felelős döntések meghozatalára. Valamint tudta azt is, hogy a saját elitjük által befolyásolt nemzetiségek már nem hajlandók a magyarokkal közös jövőért az összefogásra. Széthullás lenne. Ahogyan széthullás lett abból is, hogy hiába figyelmeztette Károlyit az őszi események eredményeként, hogy tegyünk félre minden belpolitikai ellentétet, s fogjunk össze a haza megmentéséért. Ezt a radikalizálódott tömeg már nem akarta. Bár pontosan nem derítették ki, hogy kik rendelték meg kivégzését, de egyértelmű a végrehajtók személyéből: a Katonatanács, azaz a feltörekvő új baloldal szerette volna az erős embert mindenképpen elhallgattatni. Bűnbak kellett az ösztönös érzelmek és ellenségképzés kiélésére.

Végül a nagy kérdésre is megkaptuk a választ: mivel régi típusú liberális politikus volt, 19 után nem játszhatott volna érdemi politikai szerepet. De jelenléte rangot adott volna Magyarországnak, erkölcsileg megmaradt volna hazánk, s Trianont nem merték volna így végrehajtani ellenfeleink.

Összefoglalásként álljon a több előadó által idézett mondat Sigmund Freudtól: Magyarországon a legokosabb grófot megölik, a legbutábból miniszterelnök lesz (Károlyi Mihály).

Örülök, hogy részt vehettem ezen a konferencián, ilyen csodálatos környezetben, s hallgathattam és láthattam magam körül a történelem e szelete iránt érdeklődő kutatókat.

Dobai Márk 12.c