logo nagy
 3525 Miskolc, Városház tér 6.
Telefon: 46/412-024
Mobil: +36305352155

facebbok  youtubeico     instagram logo transparent512

FOGADÓ ÓRA BEJENTKEZÉS+ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ

Kedves Szülők!

A tanév rendjében rögzített első fogadóóra időpontja. 2017. október 24. (kedd).

Az idei tanévtől kezdve lehetőség van online módón előre bejelentkezni a szaktanároknál. a www.frater.hu/online/fogadoora felületen.

Ezzel kapcsolatos információ található a csatolmányban.

 

Tájékoztatjuk továbbá a 12. évfolyamos diákok szüleit, hogy ezen a napon 17:30 tól ( kb 45-60 perc) a Fizikia előadóban az érettségivel, a pontszámítással és az egyetemi felvételivel kapcsolatban tart tájékoztatót Grallert László igh.  

A fogadó órára és a végzősők tájékoztatójára minden érdeklődő szülőt szeretettel hívunk és várunk!

 

 

 

Mindszenti templom megáldása

2017. október 8-án 17 órakor ünnepi szentmise keretében megáldásra került a felújított MISKOLC-MINDSZENT SZENT PÉTER ÉS SZENT PÁL apostolfejedelmek tiszteletére szentelt templom.
Az ünnepi szentmisén iskolánk mindkét énekkara szolgálatot vállalt. Köszönjük Váraljai Réka tanárnő és Regős Zsolt karnagy úr felkészítő munkáját, valamint énekkaros diákjaink odaadó, fegyelmezett közreműködését.

WP 20171008 18 18 08 Pro

WP 20171008 18 24 28 Pro

 

 

ÁRPÁD SZENT FÁJA

DSC 1901 2Gimnáziumunk, a jubileumi év kapcsán restauráltatta az önkormányzattal közös falán 2001-ben átadott Árpád Szent Fája műalkotást. Iskolánk védőszentje, Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából került sor az ünnepélyes megáldásra. A falfestmény állapota az elmúlt 16 évben jelentősen romlott a fal vizesedése miatt. Tavaly megtörténtek a fal előkészítésének munkálatai és egy nyílászáró is eltávolításra került. Idén nyáron  elkezdődött a műalkotás restaurálása, melyet az alkotó, Vincze Ildikó művésznő és gyermekei végeztek.

Az ünnepélyes megáldás előtt szentmisében köszöntöttük Szűz Máriát, Magyarország Pátronáját, majd a diákok a falfestmény által ihletett tematikus napon vehettek részt. Feldolgozták az ott ábrázolt szentek életrajzait, legendáit, megismerhették a róluk szóló himnuszokat, énekeket és különböző ábrázolásokat, sőt maguk is készíthettek ilyeneket. Készítettek képregényt, meghallgathatták a festmény keletkezésének történetét az alkotóktól, valamint a Szent Erzsébet Nővérek életébe is bepillantást nyerhettek. A középkori hangulatot a Diósgyőri Vár foglalkozásai biztosították, melyben szerepelt viseletbemutató, lovagi játék, fegyverbemutató és gyógynövény ismertető is.

A színes programok, valamint Pfliegler Péter alpolgármester ünnepi gondolatai után az egész iskola, és vendégeink jelenlétében Lipcsák János mindszenti plébániai kormányzó áldotta meg a falfestményt. A műalkotás a jövőben is minden érdeklődő számára megtekinthető az iskola udvarán.

A felújítás a Miskolci Önkormányzat, különösen Pfliegler Péter alpolgármester, a Szerencsejáték Zrt., dr. Zsiga Marcell ügyvezető és az iskola költségvetése hozzájárulásával valósult meg.

 

A tematikus napon készült fotókai ide kattintva tekintheti meg. 

Papírgyűjtés

Kedves szülők!

Az idei év októberében is szervezünk iskolai papírgyűjtést.

Kérjük a kedves szülőket, segítsenek gyermekeiknek a papírgyűjtésben.

Időpont:                    2017. október 16. (hétfő) – október 20. (péntek)

                                  minden tanítási nap 7:00-17:00 óráig,

                                  október 20-án (péntek) 13:00 óráig 

Hely:                         az iskola főbejáratánál, a portán

Közvetlenül is leadható a papírhulladék (a tanuló nevére) a Miskolc, József Attila u. 65.szám alatti telephelyen.

A legtöbb papírgyűjtő osztályok jutalomban részesülnek.

Tegyük tisztábbá környezetünket!

                                     Köszönjük

Szavalóverseny és díjátadó

2017. október 4-én rendezték meg gimnáziumunk  szavalóversenyét. 
Az eredményhírdetésre iskolánk védőszentjének ünnepén került sor. 

 

 
 
A felső gimnáziumban ( 9- 12. évf.) az  alábbi eredmények születtek:
 
1.helyezett: Molnár Anna 9.b
2. helyezett:  Kovács Dorottya 11.c
3.helyezettek megosztva: Friedel Dániel 10.c és Suszter Bianka 9.b 
4.helyezettek megosztva: Katona Ninetta 12.a és Medve Brigitta 11.c
 
A zsüri dicséretében részesülnek: Jávorszki Eszter 10.b és Mátrai Krisztián 10.c 
 
Szép délutánt töltöttünk együtt, mindenkinek gratulálunk!
 
A fotóra kattintva megtekinthető az összes kép!



IMG 20171004 144556 COLLAGE

FIGYELEM!

megváltozott a

FRÁTER GYÖRGY GIMNÁZIUMÉRT ALAPÍTVÁNY bankszámlaszáma:

                      10700086-70449165-51100005

ÁRPÁD SZENT FÁJA

Vincze Ildikó művésznő és gyermekei által festett, 2001-ben átadásra került "ÁRPÁD SZENT FÁJA" freskójának rekonstrukciós munkáláataira a nyáron került sor. A kép újbóli megáldására október 9-én Magyarok Nagyasszonya ünnepén kerül sor. 

DSC08632 COLLAGE

IDŐPONTVÁLTOZÁS A TEHETSÉGGONDOZÓ FOGLALKOZÁSON!

Emlékeztetjük a tehetséggondozó foglalkozásra járó a 8. évfolyamos diákokat, hogy programütközés miatt az október 14-én esedékes matematika foglalkozás október 7-én lesz megtartva, közvetlenül a magyar foglakozás után, 1/2 11-től-12 ig. Ennek megfelelően október 14-én NEM LESZ TEHETSÉGGONDOZÓ FOGLALKOZÁS!

Megértésüket köszönjük!

MOBIDIK

A Mobidik – Mobil Digitális Iskola hétköznapi nyelven egy minden digitális földi jóval felszerelt, a 21. század tantermének berendezett speciális irodakonténer, ami hétről hétre újabb iskolákba jut el és teszi megélhetővé a jövő oktatását. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy az utazó digitális iskola keretében nem pusztán informatika oktatásról beszélünk, hanem arról a szemléletváltásról, hogy a különböző tantárgyak miként oktathatók, tehetők izgalmasabbá, komplexebbé a 21. század eszközrendszerével és pedagógiai gyakorlatával (https://www.mobidik.hu/).
Tanulóink betekintést nyertek a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola területén elhelyezett modern tanterembe, kipróbálhatták a modern eszközöket, technikát.
A délelőtti tanórák egy tematikus rend szerint kerültek megtartásra. Ma délelőtt a pénzügyi tudatosság fejlesztése volt a téma, ahol diákjaink Szabados Zsolt tanár úr vezetésével vettek részt. A program a Pénziránytű Alapítvány támogatásával történt.
A tanórák célja egy izgalmas, fontos, vagy közismert témán keresztül a digitális oktatás adta lehetőségek élményszerű bemutatása. A tanóráknak nem elsődleges célja új ismeretek átadása, nem célja az adott tanmenetbe való becsatlakozás.

Ismertető részlete a programsorozatról:
Pénzügyi hét miskolci diákoknak – Összefogás a pénzügyi nevelés jegyében.
minap.hu

2017. szeptember 24.

A gyerekek pénzügyi kultúrájának fejlesztését célzó egyhetes programsorozatot indít a miskolci önkormányzat és a Pénziránytű Alapítvány. A hétfőn kezdődő program során a helyi általános és középiskolások számos interaktív foglalkozáson ismerkedhetnek a pénzügyekkel, a zsebpénz beosztásától a befektetési alapokig.
A miskolci fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében összefogott a város és a Pénziránytű Alapítvány. Egy héten keresztül a helyi általános és középiskolások játékos, interaktív foglakozásokon ismerkednek a pénzügyekkel tájékoztatott közleményében a városháza.
Magyarországon egyedülálló, hogy egy város ekkora figyelmet szenteljen a pénzügyi kultúra terjesztésének. A program megvalósítására Kriza Ákos polgármester a Pénziránytű Alapítványt kérte fel.
A pénzügyi ismeretek megszerzését már az iskolában el kell kezdeni – hangsúlyozzák a szervezők –, annak érdekében, hogy a fiatalok ésszerűen gazdálkodjanak, és megismerjék a pénz világát. A program keretében szeptember 25-28. között az alapítvány szakemberei a város általános és középiskoláiban tartanak bemutató órákat, játékos, ismeretterjesztő foglalkozásokat.
A Magyar Nemzeti Bank támogatásával a magyar lakosság pénzügyi kultúrájára vonatkozóan az OECD ajánlások és módszertan alapján a Pénziránytű Alapítvány rendszeresen végez felméréseket, kutatásokat, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy Magyarországon mind a lakosság pénzügyi ismereteit, mind pedig azok gyakorlati alkalmazását tekintve elmaradás tapasztalható a fejlett országokhoz képest. A kutatás eredményeit feldolgozó legújabb tanulmány élesen rámutat, hogy a fiatalok körében van egy pénzügyileg különösen sérülékeny csoport, amelyre oda kell figyelni. A fiatalok negyede tartozik az aggódó, de költekező kategóriába: ők gyakran szoronganak, mert pénzügyi problémákkal küzdenek, nincs megtakarításuk, költségvetést sem terveznek, de ahogy pénzhez jutnak, hajlamosak azt rögtön elkölteni. Mindez arra figyelmeztet, hogy fontos a fiatalok pénzügyi oktatása és nevelése.
Az eredmények fenntarthatósága érdekében a város iskoláinak lehetősége nyílik csatlakozni az alapítvány iskolahálózatába, így hosszú távon is támogathatják a pénzügyi kultúra terjesztését. Az iskolahálózat célja, hogy a hétköznapi helyzetekben jól használható, gyakorlatias pénzügyi ismereteket közvetítsen a tanárok, majd a diákok felé.

Köszönjük a lehetőséget.

Bagyalné Kocsis Márta