Tanulmányi kirándulás Olaszországba

Szent Antal és a középkori tudósok nyomában

2024-ben újra elutazhattunk Olaszországba, hogy tanulmányi kirándulás keretében megtekintsünk néhány, a katolikus hittel, valamint a nemzetközi kultúrával, tudománnyal kapcsolatos helyszínt. 52 diákkal és a kísérőtanárokkal a fedélzeten indultunk május 21-én Bibiónéba, egy tengerparti városkába, ahol a szállásunk volt.

Másnapra kipihentük az út fáradalmait és áthajóztunk Velencébe, érintve Buránó és Muránó szigetét, ahol megnézhettük azt is, hogyan készítik az üvegfúvó mesterek a híres muránói üvegtárgyakat (természetesen a lányok néhány ékszert is vásároltak).

Velence most borúsabb volt, mint máskor, elkapott minket az eső. A Szent Márk Bazilika szépsége, viszont, annál jobban ragyogott, akárcsak a Dózse Palota, a Harangtorony és a Szent Márk tér, mely hatalmas méreteivel elbűvöli az embert. A Florian kávézó teraszán ismert dallamokat játszott egy zenekar és turisták százai hömpölyögtek a téren.

Egy kisebb csoporttal megnéztük a méltán híres Operaházat, a La Fenice-t, mely nevét a főnix madárról kapta. A milánói la Scala után ez Olaszország második legnívósabb színháza. Az embernek azonnal tátva marad a szája, amikor belép, a vastagon aranyozott barokk és rokokó motívumok láttán.

Rövid séta után a belvárosban, visszahajóztunk a szárazföldre. De még a szokásos bakancslistából meg kellett ennem egy gyümölcskosárkát az egyik cukrászda pultjánál.

Csütörtökön Bibiónéban maradtunk, hogy felfedezzük a környéket, és délután már napozni is lehetett. Néhány diákot a 18 fokos tengervíz se tartotta vissza attól, hogy megmártózzon, így este vörös rákocskák jelentkeztek be a tanári szobába, hogy megérkeztek… de egy kis krém, és megy tovább az élet. Aki a felfedezés mellett döntött, az kerékpáron járta be a környéket. Ez a nap jó volt a feltöltődésre is, mert másnap Padovába látogattunk, ahová az út két és fél óráig tartott.

Először a Szent Antal Bazilikában tekintettük meg a szent ereklyéit: az épen maradt állkapcsot, a hangképző szervet és a habitusát. Nagyon megható élmény volt érinteni a márványt, amely mögött a hamvai voltak. Jellegzetesség, hogy az emberek szeretteik képét odatűzik a sír melletti táblára, hogy így imádkozzanak értük. A könyörgéseket pedig egy ládába lehetett bedobni. A belső kerengő juttatja eszünkbe, hogy ez a hely valójában egy kolostor is.

Délután két csoportban látogattuk meg a padovai egyetem központi épületét, a Palazzo del Bo’-t, ahol a középkori tudományok központja volt. Tanított ott Janus Pannonius, valamint Báthory István is diákja volt az egyetemnek, melyről a díszterem előtti „negyvenek” termében tanúskodik két festmény. Ugyanebben a teremben található Galileo Galiei fából készült katedrája, melyet diákjai készítettek neki. Az egyetemen először jogi kar, majd orvosi kar is alakult. A boncterem („anatómiai színház” vagy „anatómiai konyha”) különleges megoldással szolgált arra, hogy minél több diák ismerhesse meg az emberi test anatómiáját. Mindezt először egy maketten láthattuk, majd bemehettünk az eredeti helységbe is, ahol a boncasztal helyére állva nézhettünk körbe.

Este még időben érkeztünk vissza, hogy megkezdjük az apartmanok takarítását és a pakolást, mert szombaton indultunk haza.

Útközben viszont megálltunk Trieszt városában, ahol gyönyörű, monarchia korabeli, hatalmas paloták és terek fogadtak minket. A belvárost egy magyar származású olasz hölgy, Gabriella mutatta be nekünk. Ettünk még egy finom krémest a Caffé degli Specchi-ben egy csokis kávé kíséretében (Gabriella súgta meg, hogy ez helyi specialitás), és nekivágtunk a hosszú útnak hazafelé.

Sok élménnyel feltöltődve, gyönyörű képekkel e memóriánkban értünk haza, de nem Addio-t mondtunk, csak Arrivederci-t Olaszországnak!