Pólóvásár

on .

Az iskolai egyen-póló és nyakkendő átvételére, megvásárlására augusztus 29-én (hétfőn) és augusztus 30-án (kedden) van lehetőség 12-15 óra között.

Leendő 5. osztályos tanulók ismerkedési napja: 2016. augusztus 29. hétfő, 9-13 óra

Leendő 9. osztályos tanulók ismerkedési napja: 2016. augusztus 30. kedd, 9-13 óra

Iskolánkban járt Girolamo Deraco

on .

Iskolánkban járt az Operafesztivál egyik ismert alakja: Girolamo Deraco, kortárs zeneszerző, aki néhány éve nyerte meg az operaíró versenyt a Fesztivál keretében és azóta oszlopos tagja a programnak. Magával hozta amerikai barátját, kollégáját, akinek harsona játékát is hallhattuk. "Giro" zenéről, karrierről és a műveiről beszélgetett olaszul a diákokkal. De természetesen angolul is elhangzottak kérdések a new york-i harsonáshoz. A jó hangulatú előadás végén fagyizni hívtuk a vendégeket. 

 

Juniális

on .

Gimnáziumunkban május 31-én tartottuk a gyereknapi juniálist. Minden évfolyamnak változatos, szórakoztató program állt rendelkezésére.

Megtekinthették a mozgó planetárium előadását, közlekedésbiztonsági foglalkozáson vehettek részt. Eljöttek hozzánk a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola "növendékei". Profi aerobik órán vehettek részt, kipróbálhatták a szabás-varrás fortélyait. Meglátogatták a tűzoltóság-katasztófavédelem miskolci egységét, és rendkívüli múzeumi órán vehettek részt.

A felsős évfolyam diákjai meghívott vendégeket, szülőket hallgathattak meg, akik beszámoltak tanulmányukról, jelenlegi munkájukról. Bízunk abban, hogy a kötetlen beszélgetés során kaptak olyan információt a diákjaink, mely segítségükre lehet a pályaválasztásban.

Meghívott vendégek voltak: Fandl Ferenc - színész, előadóművész, dr. Vereckei Csaba -rendőrfőkapitány, dr. Sallai Zsuzsa -jogász, közgazdász, Pap Gyula -újságíró, Kulcsár Balázs -pénzügyi szakember.

Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat!

 

Brüsszelben jártunk

on .

Pelczné dr. Gáll Ildikó EURÓPAI PARLAMENT ALELNÖKÉNEK meghívására végzős diákjaink Brüsszelbe látogattak. Elnökasszony életére és munkájára Isten áldását kívánjuk!

Köszönjük a lehetőséget!

 

 

 

 

 

Hétvégi kirándulás Szlovákiába

on .

Május 21-én, szombaton 22 diákkal látogattunk el a Szlovák paradicsomba. A reggel 6 órai indulás után volt még időnk a buszban aludni. Többen emiatt észre sem vettük, hogy Aggteleknél átléptük a határt. Nem sokkal ezután a szerpentin egyértelmű jelzés volt számunkra, hogy hamarosan megérkezünk a kiindulóponthoz.

„Podlesok” parkolójába érkezve, gyorsan megvettük a belépőjegyet ( Ez a terület a Nemzeti Park részeként fizetős a kirándulók számára is). Majd elindultunk a Sucha Bela (Száraz völgy) irányába A név kissé csalóka, hiszen közülünk is voltak akik, rövid idő alatt megérezték a hideg patak vizét. A csúszós farönkökön, létrákon való előrehaladás néhány helyen próbára tette sok ember egyensúlyozó készségét.

A gyönyörű napos időnek köszönhetően nem voltunk egyedül, rengeteg turista tette meg velünk ezt az útvonalat.

2 órás gyaloglás után szerencsésen elértük a Klastorisko (Kolostor) nevű pihenőházat, ahol a réten, mintha nyári piknik lenne, mindenütt pihenő turistákat lehetett látni. Sajnos a lassú kiszolgálás miatt nem volt időnk és türelmünk a büfét meglátogatni, így folytattuk utunkat a Hernád folyó felé.

Az út végén megint szükség volt az egyensúlyérzékre és a koncentrációra. Ahogy a képeken is látszik, több helyen 4- 5 méterrel a folyó fellett sziklákba ékelt „tálcákon” kellett haladni.

A megérdemelt pihenőre a kiinduló állomás büféjében került sor, ahol mindenki „megcsillanthatta” angol, német szlovák tudását és kóstolhatta meg a szlovák speciális kólát a Kofolát.

Fél kilencre fáradtan, de élményekben gazdagon értünk haza.

Reméljük, a kis beszámoló és a képek alapján lesznek olyanok, akik ezt a csodálatos vidéket fel fogják keresni.

 

 

 

Nemzetközi festőtábor

on .

A kollégiumunk adott helyet idén is a "Tavaszváró" nemzetközi festőtábornak.
Iskolánkból három tehetséges, alkotni vágyó diák vett részt.

Kovács Kinga 11. a
Orosz Zsófia 11. a
Tolnay Lili 12. b